Biztonsági őrök vertek meg három fiatalt az egyetemi napokon
Szemtanúk szerint a Lágymányosi Egyetemi Napokon túlságosan agresszívek voltak az őrök. A szervezők az ügy kivizsgálását ígérik.
Szemtanúk szerint a Lágymányosi Egyetemi Napokon túlságosan agresszívek voltak az őrök. A szervezők az ügy kivizsgálását ígérik.
A pozsonyi parlament biztonsági őrei nem engedték be az ülésterembe Simona Petrík kormánypárti képviselőt, mert alig féléves kisgyermekét is magával akarta vinni – írja a Népszabadság. A házelnököt helyettesítő Bugár Béla igazat adott az intézkedő alkalmazottaknak.
Több százezer forintot ítélt meg a bíróság egy férfinak, akit egy évvel ezelőtt áruházi tolvajnak néztek a biztonsági őrök Szegeden. A jogszabály szerint egy áruházban csak akkor kérhetik egy táska kinyitását, ha megalapozott a lopás gyanúja, a gyanús viselkedés önmagában kevés – írja a Délmagyarország.
Egy 10-15 fős társaság egy VII. kerületi szórakozóhely biztonsági őreivel verekedett össze. Gumilövedékes fegyverből lövéseket is leadtak, két sérült van. Az utcai harcnak a rendőrség vetett véget, az ügyben csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
Rendőri intézkedés történt a múlt éjjel a VIII. kerületi gyorsétteremben. Egy férfit állítása szerint annyira megvert a McDonald's biztonsági őre, hogy szája felrepedt, foga meglazult, számítógépe pedig összetört. A McDonald's belső vizsgálata szerint a biztonsági őrök szakszerűen jártak el, és éppen a biztonsági ember volt az, akit bántalmaztak. A rendőrség feljelentéskiegészítést kért az ügyben.